Időpont: 2016.06.04.
Sziasztok! Szeretnénk bemutatkozni, mi vagyunk Jancsi és Juliska, a két tengerimalac, akiket másfél napos nyomozás után sikerült megmenteni. Pedig nem voltunk elbújva, hiszen közterületen laktunk már jó ideje. Nekünk nem volt ketrecünk, sem itatónk, sem csinos kis bújókáink, de még néhány szál szénánk, vagy pár szem élelmünk sem. Bevallom nélkülöztünk. Pedig nem csináltunk semmi rosszat… Péntek délelőtt egy fiatal lány fényképezett le bennünket, amikor a minket körülvevő emberek éppen túl akartak adni rajtunk. Sajnos mi nem tudtuk mi a szelfi, így ez nem lett egy túl éles kép. Nem is mosolyogtunk rajta, hiszen akkor még nem volt miért mosolyognunk. De képzeljétek el az internetnek vagyis a Facebooknak (köszönjük kedves Zuckenberg bácsi) hála sok emberhez eljutott a fotónk, és sokan keresni kezdtek bennünket. Még olyanok is, akiknek nincsen tengerimalaca.
A hírünk hamar eljutott a Magyar Tengerimalacvédő Egyesülethez is, és egy úriember nagyon lelkesen a keresésünkre indult pár órával a fotó nyilvánosságra kerülése után. Szegény égre földre keresett minket, bejárt minden helyszínt, amit a lelkes kommentelők felvetettek. Nem akadt a nyomunkra.
Ám másnap reggel csoda történt! Megint felkerült a hírünk a világhálóra, megkezdődött a nyomozás… Mindenki telefonálgatott az Egyesület berkein belül, lelkes segítők pedig folyamatosan küldték az információkat merre felé zötykölik dobozunkat a hajléktalanok. Egy nagyon kedves csepeli hölgy hátrahagyva a házimunkát, az ebédet, amit éppen készített, a nyomunkba eredt és közben telefonon tájékoztatta az Egyesület önkéntesét a tartózkodási helyünkről. Bár ez az egész nem volt több fél óránál, ez idő alatt is vagy húszan végigtaperoltak minket, aminek mi annyira nem örültünk. Végül letelepedtünk az egyik szokásos helyünkön, ahol a mi „túszejtőink” (gazdinak azt hiszem nem nevezhetem őket, bár bevallom nem tudom milyen egy igazi gazdi) borozgatásba kezdtek. Két járőr sétált arra, akik büntetni akarták a közterületen való italfogyasztást. Minket sajnos nem vettek észre, de az utánunk még ekkor is nyomozó csepeli hölgy szólt nekik, hogy hamarosan érkeznek megmentőink, addig tartsanak ott bennünket.
Így tehát hálás köszönetünk a csepeli járőröknek, hogy részt vettek a megmentésünkben. Nagyjából 10 perc múlva megérkezett értünk egy kicsit mérgesnek tűnő pár. Szerintem nem ránk voltak mérgesek, hiszen mi továbbra sem csináltunk semmi rosszat. Némi alkudozás kezdődött, ugyanis az egyik férfi nem akart megválni tőlünk, amíg egy üvegnyi bor ára össze nem jön. A páros férfi tagja fogott egy marék aprót és a férfi kezébe nyomta, addig a hölgy elvette a dobozunkat és uzsgyi…
Innentől egy nagy kaland kezdődött, de nem olyan, mint amiben korábban részünk volt. Képzeljétek el autókáztunk egy kicsit, a hölgyemény dobozostól az ölébe fogott minket és simogatta a fejünket. Azt ígérte, mostmár minden rendben lesz. Hittünk neki, remélem nem csalódunk. Sajnos a hölgy gatyája csupa pisi lett, ugyanis képzeljétek el a dobozunkban sem forgács, sem széna, semmilyen alom nem volt. Csak egy darabka csupa pisi rongy, abban bújtunk el éjszakánként vagy, ha féltünk. A bundánk sajnos ettől csupa pisis, kakis lett, attól tartok emiatt mindenképp fürdenünk kell majd. A doboztól mielőbb megkellett szabadulni, így átkerültünk egy ketrecbe. Képzeljétek el ebbe forgácsot is szórtak nekünk, na az nagyon ijesztő volt, mert olyat még sose láttunk. De aztán egész viccesen lehetett jönni-menni benne. Kaptunk valami füveket is, amit álíltólag szénának hívnak. Azt mondják ez a mi fő táplálékunk, bár mi még ilyet sosem ettünk. Egy tálkában kaptunk nekünk való tápot is, kicsit az is ijesztő volt. De bevallom addigra már farkaséhesek voltunk, így nem állt módunkban válogatni, megeszegettük. Aztán lepihentünk, de folyamatosan figyeltek bennünket. Ugyanis sosem szabad egy ivaros fiú és egy lány malacot egy ketrecben tartani! Mivel nem volt más megoldás, pár óráig így kellett maradnunk, de mondom minden mozdulatunkat lesték. Így esély nem némi kis hancúrozásra.
Kaptunk vizecskét is egy kis tálban, abból lefetyeltünk percekig, hiszen régóta nem jutottunk már friss vízhez. Szerencsére kaptunk egy kis répát is, na azt már visongva fogadtuk. Néhány óra múlva megint kocsiba szálltunk, hogy eljussunk az Egyesület székhelyére. Itt kell maradnunk pár hónapig, amíg felerősödünk, mert eléggé soványak vagyunk. Itt már volt is egy kis átvizsgálás, ahol kiderült nagyjából 4 hónaposak lehetünk. Sajnos nekem, Jánoskának van néhány nem kívánt lakóm, na jóóóó elismerem tetves vagyok, ezért rögtön meg is kezdődött a kezelésem. Befújtak valami elég büdi spray-vel. Most még nem lakhatunk a többi malaccal, karanténban vagyunk, de idővel mi is örökbefogadhatóak leszünk. Már alig várjuk, hogy végre nekünk is igazi otthonunk és szerető gazdink legyen! Állítólag az nagyon jó dolog... El is hiszem, hiszen mi már ezt a kis törődést is érdeklődéssel és örvendezve fogadtuk.
[widgetkit id="71" name="XXXjj"]